Nagy Sándor

 A mikóújfalusi iskola története mondhatni az utolsó két század történetével esik egybe. Ezért története lényegesen rövidebb, mint a többi háromszéki iskola története.

 A régi faluhelyen (Gerebencz patak mentén) nem volt iskola. Amikor leköltöztették a falu lakosságát a mostani helyre, akkor jött létre az első iskola is e településen. Mivel a XIX. század közepéig csak egyházi iskolák működtek, Mikóújfaluban is az első iskola egyházi volt. 1812-ben létesült, amikor a római katolikus egyházi közösség kántori lakot és iskolát épített.  Az egyházi iskolákban csak kántortanító taníthatott, így a faluban is az első tanító kántortanító volt Bartos Elek Antal személyében, aki 1831-ig tanított. Őt követte Hamar János 1871-ig .

Mivel a falu lakosságának nagy része görög keleti vallású volt (1893-ban is az 1271 lakosból 323 római katolikus, református 98, unitárius 1, izraelita 5, görög keleti pedig 844), csakhamar létrejött a görög keleti felekezeti iskola 1848-ban.

 Itt Boér György tanított román nyelven, utána pedig Pap Miklós és Stréza Dávid magyar és román nyelven.

De az iskola fenntartása sok anyagi költséggel jár és az egyházközösségek nem rendelkeztek megfelelő anyagi háttérrel, így a felekezeti iskolákat 1860 után átadták a községnek és 1872-ben állami segéllyel megépült az első elemi népiskola. Az iskola építésére Réthy Lajos tanfelügyelő eszközölte ki az államsegélyt. A település az iskolaépületre 6730 forintot, míg a melléképületre és a kerítésre 3197 forintot kapott.  Az újonnan felépített iskolában két tanterem és két tanítói lakás volt. Már az 1871-1872-es tanév ebben az épületben kezdődött. A tanfelügyelőség Mátyás Lajos okleveles tanítót rendelte ide egy évre.

 Itt egy kitérőt kell tennünk annak érdekében, hogy a gyerekek iskolába járásáról említsünk egy pár szót.

1850-ben egy rendeletet adtak ki, amelyben az állam elrendeli a 6-12 éves gyerekek pontos összeírását. Ennek a rendeletnek köszönhetően tudjuk, hogy 1871-ben a tanköteles gyerekek száma 100-on felül volt. De ez a szám nem jelenti azt, hogy az iskolában ennyi gyerek járt, mivel több forrásanyag arról tanúskodik, hogy nem minden tanköteles gyerek járt iskolába.    1893-ban például 280 tankötelezett gyerek volt Mikóújfaluban (mindennapos: 99 fiú és 111 lány; ismétlő: 10 fiú és 4 lány), de 121 gyerek nem járt iskolába. Ez a helyzet ma meglepőnek tűnhet, de akkor ez koránt sem volt az. Sok szülő nem engedte a gyerekét iskolába, mert a házkörüli munkáknál kellett a segítség (habár a XIX. században falusi környezetben az iskola Szent Mihály naptól Szent György napig tartott, tehát ősztől a mezei munkák befejezésétől tavaszig), de a nagy része azért nem, mert nem tartotta fontosnak a tanulást gyermeke megélhetése szempontjából. Egyes szülők pedig csak az írás-olvasás elsajátításának erejéig.

 1872-től a faluban két tanító volt. Mátyás Lajos helyébe jött Markaly István és Jakabos István. Az utóbbi hamar elment, helyette Lengyel József jött. Később Markaly István is elment és helyébe Bocs Dénes jött, aki öt évig volt a faluban tanító. Őt követte Kristó István, aki 1890-ben ment el Csíkszentkirályra segédkántortanítónak. Helyette jött Salamon Márton (1861-1945). Ebben az időszakban a tanítók Mátyás Lajos kivételével mind kántortanítók voltak.

Lengyel József 1876-ban lemondott és helyette tanítónők jöttek. Ezek sorrendben a következők voltak: Fábián Teréz, Jancsó Mari, Barabás Anna, Nagy Lajosné szül. Lichtenthall Lujza és 1889-től Bukovszky Berta, aki a XX. század első évtizedében is tanított. A tanítók a fiúkat, míg a tanítónők a lányokat oktatták.

 A XX. század első és második évtizedére vonatkozóan nincs forrásanyag, ezért nem tudunk semmi biztos információt szolgáltatni, csak feltételezéseinket tudjuk ismertetni olvasóinkkal. Valószínű, hogy Salamon Márton és Bukovszky Berta valamint Salamon Márton lánya, Salamon Juliánna (1883-1962) tanított akkor. Nem tudjuk, hogy Bukovszky Berta meddig tanított és Salamon Juliánna mikortól tanított, biztos információink szerint azonban 1921-ben Salamon Juliánna már itt volt, míg Bukovszky Bertáról nem tudunk semmit.

Mielőtt rátérnénk az iskola Trianon utáni történetének az ismertetésére, szükségesnek érezzük a tanítók anyagi helyzetét és az iskolai tananyagot bemutatni forrásanyagaink tükrében.

 Az egyházi iskolák idejében a kántortanítók az egyháztól kapták a fizetést és főleg kántori jövedelmükből éltek, míg a községi, majd az állami iskola idején az államtól kapott fizetésükből éltek meg. Ez évi 300 forintot (évötödes pótlékkal) jelentett és a faluban szabad lakást kaptak.

 A Habsburg uralom (1690-1867) idejében, 1811-ben az állam kiadott egy rendeletet, amely megszabta az elemi népi iskolák tananyagát. E rendelet szerint a következőket kellett tanítani:

-        a keresztény vallás sarkalatosabb ágazatait (Szent História, Kis vagy Kóppé katekizmus);

-        egy kis természet és haza történetet („hazájuk topográfiáját, productumait”) – ezeket röviden és a gyermekek értelme szerint;

-         „egy kis phisica geográfiát összekötve más geográfiával – röviden – hogy a babonát megelőzzék – (miből lesz az eső, jégeső, menykő, az aeri tűz nem lüdércz, a holdat nem a kutyák eszik meg, földingás esetén nem az óriások forgatják a földet”);

-        írást, declinációt, conjugatiot, aritmeticat;

-        szoktatni kellett a gyerekeket a jó és helyes olvasáshoz.

Továbbá a rendelet tartalmazza azt a kitételt, hogy a tanítás hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken történjen, szerdán és szombaton vallást kellett tanítani, míg vasárnap a Bibliaolvasást kellett gyakorolni. Úgyszintén a rendelet szerint vasárnap az iskolából kinőtt fiúkat és lányokat kellett oktatni.

Említésre méltó még az a tény, hogy 1848-ban a forradalom idején nem volt tanítás 1849 késő őszéig.

Hogy Mikóújfaluban mennyire tartották be e rendelet kitételeit, azt nem tudjuk, azt állíthatjuk azonban, hogy az osztrák uralom idején gondot fordítottak a modern liberális nyugat-európai államok példáját követve a középkori mentalitásbeli elmaradottság kiküszöbölésére is.

 A trianoni békeszerződés után párhuzamosan az állami iskolával működik a római katolikus felekezeti iskola is (amelyet még 1919-ben a trianoni békeszerződés előtt létrehoztak). Itt 1921és 1925 között Salamon Márton és Salamon Juliánna tanított, de munkájuk koránt sem volt könnyű, mert a tanítás a plébánia épület irodájában, ebédlőjében és a kántori lakásban folyt. Ezen kívül a fizetésüket püspöki segélyből kapták, valamint a Domus História szerint a szülők „egy pár véka krumplit és gabonát ígértek, de azt se adták meg. Igy tehát működésük áldozat volt.” Az iskola rövid életű volt, mert 1925-ben a gyermekeket erőszakkal átíratták az állami iskolába, ahol a tanítás csak román nyelven zajlott, és az iskolát bezáratták, a tanítókat pedig elzavarták. Salamon Mártont üldözték a csendőrök és két évig senki se tudta hol tartózkodik. 1927-ben volt egy tiszavirág életű kísérlet a magyar tannyelvű egyházi iskola újraindítására. Az iskola az Ursuly Samu háza helyén levő későbbi termelőszövetkezeti épületben működött, ahol CozmaCorneliu helyi ortodox pap fia, valamint Kerekes tanítónő és még egy másik tanítónő (a neve nem ismeretes) tanított. Az iskola csak egy évig működött. A tanítás még folyt a helyi tanács mögött levő épületben is, de rövid időn belül az itt levő osztályok átkerültek a Csere utcai iskolaépületbe.

 Itt már csak román nyelvű tanítás folyt román tanítók felügyelete alatt. A legvérmesebb román tanító, aki a két világháború közötti időszakban került a faluba, Gheorghe Viaşu volt, aki a román nyelv kizárólagos használatára vigyázott, olyan büntetéseket szabva a magyarul megszólaló gyerekekre, hogy azok a jelen munkában nem említhetők kegyetlenségük, kiszabójuk emberi mivoltára egyáltalán nem utaló minőségük miatt. Az említett tanító 1930-ban került a faluba és rövid időre rá igazgató lett. Ekkor rajta és CozmaCorneliun kívül „Sisi doamna” és „Veturiadoamna” (ahogy az idős emberek szerint szólították őket) tanított.

1933-ban a Sántha Lajos volt közjegyző és birtokos gyereke eladta a mai alsó iskolai épületet a bennvalóval együtt a helyi tanácsnak, hogy rendezzék be iskolának. Két osztály működött itt, ezen kívül a napközis óvoda addig, amíg az 1970-es évek első felében fel nem építették az új óvoda épületet, amely ma az iskola felső épületeként működik.

 Az 1940. augusztus 30-án aláírt bécsi döntés értelmében Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz és így változások történtek az oktatás területén is. A román tanítók a trianoni békeszerződés utáni magyar tanítók sorsára kerültek, helyettük Mátyás Gyula tanító jött, aki igazgató is volt és visszakerült Salamon Juliánna tanítónő. Mátyás Gyula 1944-ig tanított itt, amikor elvitték a frontra harcolni.

 A második világháború után a tanítás magyar és román nyelven folyt a Csere utcai épületben. A második világháború utáni időszakra vonatkozóan nem kívánjuk aprólékosan ismertetni az iskola történetét, egyfelől azért, mert helyigényes lenne minden itt oktató tanító és tanár nevének a száraz felsorolása, másrészt azért, mert az iskolában kifejtett tevékenység sokrétűsége nem teszi lehetővé annak a felsorolását. Az iskola történetének ismertetése végén csak az igazgatók névsorát közöljük, azok közül is csak a XX. században működőkét, az azelőttiekről nem létezvén adatok.

Ami említésre méltó esemény ebből a periódusból az, hogy 1951-ben a hatóságok elvették a kántori lakást a katolikus egyháztól és óvodává, valamint bentlakássá rendezték át, ahol 1953-ban 45 gyermek kapott ingyenes ellátást. Az egyház csak hosszas utánnajárással kapta vissza az épületet.

 Egy másik fontos esemény a mikóújfalusi iskola történetében Fejér Ákos tanár úr itt letanított időszaka (1959-1972), amikor is bicikli túrákat szervezve (1960-1972) országhatárokon innen és túl növelte az iskola hírnevét. Az iskola egy másik fontos eseménye, amely 1993-tól 2010-ig zajlott  megszakítás nélkül évente kétszer, a hollandokkal tartott kapcsolat.

Végül 1999-ben az iskola átköltözött az óvoda épületébe, aminek következtében a tanítás két épületben folyik, a főút melletti Sántha Lajos-féle kúriában és a volt óvoda épületében. 

Iskolaigazgatók: Salamon Márton, CozmaCorneliu, Viaşu Gheorghe,Mátyás Gyula, Zsunkuly Mihály, Szőke Imre, Szőcs Levente, Szász József, Zakariás Attila, Simon József, Maksai Attila, Horváth Sándor, Balázs Antal, Forró László, Iurian Lajos, Rabocskai László, Bardócz Eliz, Szőcs Domokos, Ferencz Mária, Koszta Zoltán, Nagy Sándor

Forrásmunkák:

Berecz Gyula:Háromszék vármegye népoktatási intézeteinek története,

Alexi könyvnyomdája,Brassó, 1893

Coroi Artúr:Adalékok Háromszék iskolatörténetéhez az Erdélyi Tudományos

Füzetekben, 225.szám,Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár,1998

Domus História

Interjú Ferencz Mihállyal az 1930-1944-ig terjedő időszakra

Simon Jakab: Mikóújfalu Kismonográfiája, Mikóújfalu,1992